Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JÉZUS VÉRÉNEK EGYEDÜLÁLLÓ FONTOSSÁGA

2010.02.26

JÉZUS VÉRÉNEK EGYEDÜLÁLLÓ 

                 FONTOSSÁGA

 

   Egy évvel ezelőtt történt. Sokáig úgy gondoltam, hogy annyira személyes jellegű átélés, hogy nem kell megosztanom másokkal. 2-3 hónapja azonban erőteljesen megfogalmazódott bennem, hogy tárjam fel, és Jézus nevét magasra emelve, vérének erejét mélyebben megismerve és alkalmazva, szárnyaljon lélekben és igazságban fogant imádatunk ! 

   Egy vasárnap délutáni dicsőítés során azt az akkor még újnak számító dalt énekeltük, hogy „BEMEGYEK A SZENTEK SZENTJÉBE…” Az Úr jelenlétében elcsendesedve adtam át magam én is, hogy átitatódjak. S akkor egy látást láttam.

                                                    

                                    *     *     *

  

   Ókori templomépület homlokzata magasodott előttem. Néhány lépcső vezetett felfelé, amin lassan lépkedtem, szüntelenül a bejáratra szegezve a tekintetem.

   Áhítattal megtelve értem a lépcső tetejére, ahol az ajtó helyett Jézus vérén át léphettem be Isten jelenlétébe. Olyan volt, mint egy mindent beborító, aranyló zuhatag! Lágyan mélybe ömlő vízesésre, vízfüggönyre emlékeztetett. Mintha megállt volna az idő…

   Megtisztulva, felfrissülve, más emberként mentem tovább, de a vérzuhatag jött utánam, jött velem, és átszellemülten énekeltem:

   „Uram, dicsérlek, dicsérlek! Neved áldom szent vagy, szent vagy, Uram!”

Az engem megmosó vér lepedő nagyságú zászlóvá vált a kezemben, amit magasan a fejem fölé tartva lengettem, hódolva Istennek. JÉZUS VÉRE A DICSŐÍTÉSEM ERŐTELJES RÉSZÉVÉ VÁLT.

   Az ének kezdődött elölről, és folyamatosan láttam magamat a Bárány vérén át, benne és vele az Úr előtt. A hatalmas és mégis könnyed zászló lassanként betakart, körbe-körbe tekert. Jézus véréből szőtt ruhám dicsőítő köntösként öltöztetett fel.

 

   Kimondhatatlan érzés töltött el! Az imádat olyan fokát éltem át, ahol már nincs szó, ami méltóképpen kifejezné a hálát és a csodálatot, ahol megszűnik az én, és az Úr minden mindenben.

   Legapróbb sejtjeimet is átjárta a dalszöveg, mintha átlátszó lettem volna. Jézus vére csodálatos erő, megmenekülésünk ára! Megtisztít, elmélyíti és dinamikussá teszi a dicsőítést, betakar és felöltöztet az imádat alázatos köntösébe.

 

2010. január                                         Guti Tünde

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nemeth.jenone52@gmail.com

(Németh Jenőné Sarolta, 2010.07.12 16:31)

Kedves Tünde!
A minap olvastam, hogy szükségünk lehet arra, hogy imáink előtt kérjük magunkra a Bárány vérét. Te ezt nagyon jól tudod miért, én ennek néztem utána, amikor az Alfa Omega közösségi oldalát megtaláltam. Köszönöm a meghívást erre az oldaladra, és hogy látomásodat megosztottad! Az Úr nagyon szeret téged és használ is, amint látom!

»Magasztaltassék az Úr, aki szolgájának
békességét akarja!« Amen
Zsolt 35.27

szomort@freemail.hu

(Szomor Tímea, 2010.05.20 07:47)

Tündike olvastam egy könyvecskét ami Jézus vérének erejéről szól. Csodálatos Jézus Krisztus Urunk vére,amelyben gyógyulás van, bűnbocsánat van, erő van,szabadulás van stb..

ditte3@citromail.hu

(Ditte, 2010.04.25 21:07)

Kedves Tünde!
Csodálatos látomás!Ez olyan,mint egy megerősítés arról,amit már tanultunk.Van amikor olyan sokszor hallunk valamit és csak később fogjuk fel igazán.
Az Úr meg akart erősíteni téged és bátorítani téged ezzel.
Nagyon köszönöm,hogy leírtad.Ez mindannyiunknak nagy bizonyság.
Az Úr áldjon meg.

Nincs bűnöd!

(Csaba, 2010.02.28 14:11)

Kedves Tünde és tesók.
Már hittem Jézusban, és meg is tértem. Egy nap lefeküdtem aludni élyszaka. Már majdnem elaludtam, mikor szörnyű bűzt éreztem a szobámban. Erre imádkozni akartam, mert a bűznek nem volt természetes oka, de átszorította valami láthatatlan erő a felső testemet. Nem kaptam levegőt. Segítséget akartam kérni Jézustól, de csak nyöszörögni tudtam. Megértettem, hogy ez a "gonosz" támadása. Isten Szelleme ekkor ezt mondta nekem: NINCS BŰNÖD. Erre keztem az igén gondolkozni. A Szellem volt segítségemre. Az ördög hatalma, a bűnben van...stb. Akkor ezt nem teheti velem;-gondoltam- akkor el fog menni ha ellene állok! Istem beszédével, sok igével kezdtem vitatkozni a gonosszal, míg végül az ige, ami az igazság szabaddá tett. JÉZUS VÉRE TETT MINKET SZABADDÁ!...stb. Ámen. Nagyon hasznos az alkalmas időben elmondott bizonyság. Én is köszönöm Tünde. Ez nem a teljej történet. az hosszú lenne. Szeretettel Csaba.

Jézus vére védelem is!

(Zöldike, 2010.02.26 16:02)

Még fiatal voltam és bár megtértem, boldog voltam az Úrban, a véréről való beszéd mindig elborzasztott egy kicsit és magamban nem akartam tudni róla. Éppen ezért a jelentőségét sem értettem meg. Isten segített a megértésben egy álommal.

Egy éjjel rettenetes félelemre ébredtem. Soha nem tapasztalt gonosz erő kavargott körülöttem. Próbáltam ébren maradni, de nem tudtam. Álmot láttam. Egy hatalmas vörösen izzó mélység szélén álltam és a mélységből egy zöld, ferde szempár nézett rám gúnyosan. "Te bűnös vagy és bűneid miatt megérdemled a kárhozatot!"
Én abban a pillanatban válaszoltam neki: "Az igaz, hogy bűnös vagyok, de Jézus vére tisztára mosott!"
Abban a pillanatban a szempár lefelé kezdett süllyedni és eltűnt a mélységben.
Felébredtem. Nem éreztem már a gonosz jelenlétet, hanem egy hatalmas imádatot! Megértettem, hogy csakis Jézus vére által van szabadulásom, védelmem, örök életem! Isten bennem lévő Lelke (Szelleme) válaszolt helyettem, hiszen én nem hittem Jézus vérében. Így mutatta meg az Úr gyengéden és szeretettel, hogy az Ő vére elöl menekül a gonosz, az Ő vérében védelmem van!

Azóta is ha félelem kerülget, mindjárt kérem vérének betakarását és a félelem, kísértés messze száll!

Dicsőség legyen az Úrnak, hogy kereszthalálában ilyen felmérhetetlen hatalom van és ez a rendelkezésükre áll a harcban is, az imádatban is!


koncznemargit@citromail.hu

(Margit, 2010.02.26 15:02)

Tündikém köszönöm, hogy közzétetted..........