Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szembesülés a Lyme-kórral

2009.08.31

               Szembesülés a Lyme -kórral

                 

 

Napsütéses, kora nyári napra ébredtünk. Igazi kiránduló idő!

Erre jó a szombat, nosza, menjünk valamerre!

   Rövid tanakodás után eldöntöttük, hogy Gödöllő az úti cél,

bejárjuk a csodálatos, arborétumszerű birtokot és megnézzük

Sissy gyönyörű kastélyát. Jókedvűen indultunk, nem volt túl

meleg. Focilabdát is vittünk, jól jön az egy sportos családban!

   Néhány órát töltöttünk ezen a mesébe illő helyen, majd egy

röpke focizás után gazdag élményekkel indultunk haza.

   Itthon ment minden tovább a megszokott kerékvágásban.

Egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy erősen viszket a

csípőm. Nem nagyon törődtem vele, de amikor már fájt is, az

arra ösztönzött, hogy meg kellene nézni, mi van ott! Mivel nem

láttam hátra, Béla és egy tükör segítségével megállapítottam,

hogy egy féltenyérnyi piros folt látszik. Este volt már, ezért

megbeszéltük, hogy másnap megmutatom az orvosnak. Igen ám,

de akkorra duplájára terebélyesedett a folt, s ijesztően változott

a színében a sötétebb és a világosabb árnyalat. Ráadásul a házi

orvosunk késő délután rendelt, így továbbra is az izgatottság és

a fájdalmak közt telt az idő.

   Nem tudom, miért, de a rendelés vége felé került rám a sor.

A doktornőnk ránézett a csípőmre és elkomorodott arccal mondta:

LYME -KÓR!  Egyértelműen látszik a férfitenyér nagyságú,

kokárda sávozású piros folt. Kellően megijesztett, sürgősséggel

küldött azért a gyógyszerért, ami akkor nyújt védelmet, ha a

kullancscsípés után 11 napon belül kezdik adagolni. Lázasan

próbáltam visszaemlékezni, s egyértelművé vált, hogy Gödöllőn

találkoztam a fertőzött kullanccsal. Érdekes, hogy a kirándulás

után pont 11 nappal kerültem orvoshoz…

   Mivel régebben olvastam Makra Ágnes: Kullancscsípéstől a

maláriáig c. könyvét, eléggé megrémültem a ténytől! Rohantunk

férjemmel az ügyeletes gyógyszertárba, ahol a patikus átnyújtva

a gyógyszert figyelmeztetett, hogy haladéktalanul kezdjem el

szedni!

   Úgy éreztem, mintha nem is velem történne mindez. Tisztában

voltam a lehetséges következményekkel: agyhártyagyulladás és

fokozatos bénulásos állapot. Este került az álom. Nem nagyon

mertünk egymáshoz szólni, Bélával együtt próbáltuk az Úr elé

borítani kétségbeesett gondolatainkat. Szinte bénító volt a jövőm

felőli aggódás!

   Másnap felhívtam édesanyámat, testvéreimet és a gyülis ima

riadóláncot. Jó volt tudni, hogy sokan imádkoznak értem!

Csak az Úrban bízhattam,  annak ellenére, hogy szedtem az

orvosságot, mivel annyira a határon volt a kezelés kezdete. A

félelem árnyékolta be mindennapjaimat, mi lesz a családommal,

férjemmel, négy gyermekünkkel. Közben ijesztő jelenségeket

tapasztaltam. Mintha az ujjaimból kiment volna az erő.

Egyszerűen kiestek a kezemből a tárgyak. Legyen az bármi,

amit megfogtam, észrevétlenül elejtettem. Nagyon megijedtem,

hogy elkezdődött az idegrendszeri leépülés! Úgy éreztem,

hogy versenyt futok az idővel, hiszen a 11. napon kezdtem

el szedni a folyamat visszafordítását szolgáló medicinát.

TUDTAM, HOGY CSAK AZ ÚR SEGÍTHET RAJTAM, a

tabletta az csak „gyógyászati segédeszköz”. A rettenetes

betegség bennem van és csak Isten veheti ki belőlem! 

Könyörögtem, fohászkodtam, és ezt tették nagyon drága

testvéreim is.

   Feszítő  szorongásban  teltek  a  hetek.  A  bizonytalanság

bénító súlyként akart összemorzsolni. Csak a hit és a remény

tartotta bennem a lelket: az az Úr, akiben hiszek, olyan Isten,

aki mindenható hatalmánál fogva bármit megtehet! Az Ő

kezében tudtam az életem.

   Hosszú, nyomasztó időszak telt el, amikor felfedeztem,

hogy nincs fájdalom, nincs körkörös, piros folt, nincsenek

potyogó konyhaeszközök. Vajon meggyógyultam?

Próbáltam ráállni és elhinni, hogy mennyei Atyám cselekedett.

Ha ismerősök kérdeztek hogylétem felől, azt válaszoltam,

már jól vagyok! Dicsőség az Úrnak!

   Az idő múlásával egyre biztosabb voltam benne, hogy

TUDOM, KINEK HITTEM! Isten az Úr, aki  a hajszálon

múló életeket is meg tudja menteni! Ő az én gyógyítóm,

Ő az én megtartóm és szabadítóm!

   Körülbelül 8 év távlatában is ezt vallom: az Úr az Isten!

Jézus Krisztus él, aki az út az Atyához. Csak benne lehet

reménységünk!

                                                                      Gutiné Tünde

2009. július

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Őrbottyán

(Noémi, 2009.08.31 20:26)

Tünde, pontosan tudom mit éreztél, és mit éltél át. Velem egy éve történt mindez, ami veled, és hát nem volt semmi. Hála az Úrnak teljesen meggyógyultam, de vért adni sajnos többé nem lehet. Én már többször is voltam donor, így ezt nagyon sajnálom, viszont hála azért, hogy nem lett belőle sem nálam, sem nálad komolyabb baj!