Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vörös riasztás

2009.07.22

Vörös riasztás

 

   Bejártam a környéket. Mintha villám sújtott volna a fákba,

derékban eltörve, törzsük kettéhasadva, karvastagságú ágaik

és gallyaik mindenütt szanaszét hevernek. Mint egy háborús

övezetben.

   Életerejüktől és koronájuktól megfosztva, megszaggatva,

megtépázva állnak, még mindig a vihar okozta kábulatban.

Társaik élettelenül fekszenek mellettük. Megadták magukat

a rettenetes szél erejének.

   Néhol már rakásban áll a sok felfűrészelt rönk, de sokfelé

még ott éktelenkednek a földből gyökerestől kifordult, egykor

hatalmas fák. A szomorúfűz az orgonabokorra borult, úgy

búslakodik. Haldoklik ő is…

Mindenütt az elvonuló vihar tombolásának nyomai mutatnak

olyan képet, mintha becsapódás áldozatává vált volna

környezetünk. A fű beterítve a szél által széthordott, kicsi

ágacskákkal, levelekkel. Elszomorító látvány!

   Valamit megéreztünk abból a monumentális erőből, amit

Isten tart kézben. Az ige szerint a szeleket szolgáivá teszi,

tehát a természet megnyilvánulásaival is üzen a Földnek.

Ilyenkor megszeppenünk  kissé és átérezzük, mennyire

leheletnyi az életünk. Minden az Úr nagyságát, hatalmát

hirdeti. S neki mégis gondja van ránk, emberekre!

   Csodálatos ez a soha ki nem érdemelhető szeretet, amivel

Atyánk fordul megváltott gyermekei felé! Ne szűnjünk meg

soha hálát adni! Gyökerezzünk olyan erősen és mélyen az

Úrba, hogy a gonoszság semmilyen vihara ne tudjon

kitépni Isten kegyelmes öleléséből!

  

„Áldjad én lelkem az Urat és egész bensőm az Ő szent

nevét! Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi

jótéteményéről!”  Zsolt. 103:1-2.

 

2009. július 21.                                              Guti Tünde

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.